A BME Mobil Innovációs Központ közigazgatási alkalmazásfejlesztő versenyt hirdet. A versenyen 14 és 28 év közötti fiatalokból álló csapatok jelentkezését várjuk, akik ötletes, jól működő alkalmazások prototípusát fejlesztik ki valamelyik elterjedt mobil platformra (Android, iOS, Windows Phone), magyar nyelven.

A felkészülést segítendő, a nyár folyamán három alkalommal mentorációs napokat szervezünk, ahol konzultációs lehetőséget biztosítunk az érdeklődőknek (a részvétel nem előfeltétele a versenyre történő nevezésnek!). Segítünk azoknak is, akiknek van egy jó ötletük, de nincsenek csapattársaik; vagy jártasak a mobil fejlesztésben, de jelenleg nincsen ötletük, amit megvalósíthatnának.

Az alkalmazások értékelésekor az alkalmazás eredetisége és az alkalmazás megjelenése mellett a forráskód és a dokumentáció minőségét is figyelembe vesszük.

A konzultációkon az alábbi területek informatikai és közigazgatási szakértői lesznek jelen:

  • rendszertervezés,
  • mobil kliens fejlesztés (Android, iOS, Windows Phone),
  • backend fejlesztés (PHP, .NET, C++),
  • adatbázis tervezés,
  • a legelterjedtebb közigazgatási ügyek,
  • a közigazgatásban már működő mobilalkalmazások.

A mentorációs napokra és a versenyre jelentkezni az 1appkozig.mik.bme.hu oldalon lehetséges!

A versenyre olyan szoftverek nem nevezhetők, amelyek korábbi 1app versenyen vagy más alkalmazásversenyen már díjazottak voltak, vagy megjelentek az egyes mobilplatformokhoz tartozó áruházakban, illetve nem használhatók teljes értékűen magyar nyelven (többnyelvűség nem kizáró ok).

Részvételi feltételek

A versenyen csapatban indulhatnak olyan cselekvőképes magyar állampolgárok, akik a nevezés napján már betöltötték a 14. életévüket, de még nem töltötték be a 29. életévüket. Egyéni indulók is nevezhetnek, ebben az esetben egy személyes csapatról beszélünk.

A versenyen nem indulhatnak a szervezők, támogatók és partnerek tulajdonosai, alkalmazottai, valamint ezen személyek Ptk. szerinti közeli hozzátartozói.

A részvétel feltétele a nevezés, amely az 1app.mik.bme.hu honlapon való regisztrációval történik.

A verseny honlapján történő regisztrációval a felhasználó kijelenti, hogy a csapat minden tagja megismerte és elfogadta a verseny szabályait, beleértve a személyes adatok kezeléséről szóló szakaszt is.

A csapatoknak a nevezési határidőig fel kell tölteniük a versenyre nevezett prototípus alkalmazás, és a teszteléshez szükséges egyéb szoftverek telepítő fájlját (amennyiben az adott platform erre lehetőséget biztosít), forráskódját, egy 3-5 oldalas leírást, és az alkalmazásról készült képernyőképeket. Az életkor igazolásához a nevezők szintén a weboldalon keresztül tölthetnek fel dokumentumokat.

A versenyre nem nevezhető olyan alkalmazás, amelynek letöltése és használata díjfizetéshez, vagy egyéb, a szervező számára nem biztosított feltételhez (pl. nem nyilvános külső API) kötött, kivéve, ha a nevező a teszteléshez és értékeléshez megfelelő bemutató-környezetet biztosít.

A versenyen választott csapatnevek, a versenyen nevezett alkalmazások, és az egyéb, a verseny honlapján feltöltött tartalmak nem tartalmazhatnak sértő, kirekesztő vagy megalázó tartalmat, nem sérthetik a BME vagy harmadik felek szerzői jogait vagy üzleti érdekeit. A benevezett alkalmazások nem tartalmazhatnak semmilyen jogsértő tartalmat.

Értékelési szempontok

Az egyes alkalmazások értékelésekor a következő szempontokat tartja szem előtt a zsűri:

  • A forráskód minősége.
  • Az alkalmazás alapját képező ötlet.
  • Az alkalmazás illeszkedése az adott platform jellegzetességeihez.
  • Az alkalmazás megjelenése.
  • A felhasználói élmény egyéb elemei (logikus felépítés, helyesírás, felhasználói interfész kialakítása).
  • A dokumentáció minősége.

Konferencia

A versenyre a legjobb alkalmazásokat nevező csapatok az alkalmazásukat a 2015. szeptember folyamán, Budapesten megrendezésre kerülő egynapos záró konferencián mutathatják be egy-egy 10-15 perces előadás keretében.

Díjazás

Az első három helyen végzett csapatot értékes nyereményekkel díjazzuk.

Személyes adatok kezelése

A szervező a nevezők által a regisztrációkor megadott és később bejelentkezés után feltöltött személyes adatokat kezeli. Ezek többek között:

  • a versenyzők nevei,
  • a versenyzők születési adatai,
  • a versenyzők telefonszámai,
  • a versenyzők lakcímei és e-mail címei,
  • képzettségére vonatkozó információk.

Az adatok kezelésének célja a verseny lebonyolítása, az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása.

Az adatokat a szervező a hatályos jogszabályoknak megfelelően kezeli, az adatokat a nevezők a verseny weboldalán, illetve e-mailes megkeresés útján módosíthatják, töröltethetik.

Felhasználási feltételek

A benevezett alkalmazások, képernyőképek és leírások feltöltésével a nevező csapat tagjai engedélyt adnak a verseny szervezőinek az adott alkalmazások felhasználására, nyilvános bemutatására, tesztelésére és minősítésére, valamint nyilatkoznak arról, hogy az alkalmazáshoz kapcsolódó szerzői jogok a nevező csapatot illetik. A nevezők a verseny szervezőinek a feltöltéssel engedélyt adnak a képernyőképek és leírások szabad, térbeli és időbeli korlát nélküli felhasználására, beleértve a nyilvános bemutatást, üzleti célú felhasználást, reklámanyagokban, illetve honlapon való megjelentetést is.

Időpontok

  • 1. mentorációs nap (bemutatkozás, ismerkedés, ötletek bemutatása, csapatszervezés): 2015. június 25. (csütörtök) 10-14 óráig
  • 2. mentorációs nap (ötletek kifejtése, szakmai előadások, konzultáció, további csatlakozási lehetőség): 2015. július 2. (csütörtök) 10-14 óráig
  • 3. mentorációs nap (ötletek véglegesítése, szakmai előadások, konzultáció): 2015. július 23. (csütörtök) 10-14 óráig
  • Nevezési határidő: 2015. szeptember 16. (szerda éjfél)
  • Záró konferencia: 2015. október eleje

A mentorációs napok programja folyamatosan frissül, a további részletekért látogassatok vissza honlapunkra!

A verseny együttműködő szakmai partnere a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács.